A Nagyváradot és a várostól északra, északkeletre elterülő szőlőtermőtájakat magában foglaló borvidéken a 20. század elején a piros bakator és az erdei (fehér bakator)
számított meghatározó szőlőfajtának, de előfordult a juhfark, az olasz és a rajnai rizling, a furmint, a járdovány és a tramini is. Az 1860-as és az 1870-esévekben az aszúkészítés egyre inkább divatossá kezdett válni, ami minden jelesebb pincében éreztette hatását. A bakar édes, erős és zamatos nedűt adott, de alulmaradt a tokajival szemben. Diószegen hozták létre 1870-ben az első állami vincellérképezdét, ahol 1890-ig közel 400 vincellér és borászati vándortanító nyert képesítést. A borvidék számos településén (Székelyhíd, Szalacsstb.) láthatóak napjainkban is pincesorok, amelyek a belterületen vagy a kivezető utak mentén helyezkednek el.